
Az „EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012” elnevezésű szabadidősport rendezvénysorozat idei miskolci szezonja február 19-én igazi téli gyalogtúrával vette kezdetét.
Szombaton két helyszínen zajlott az „Irány London” olimpiatörténeti vetélkedő országos elődöntője.
Megyénk versenyzői két helyszínen voltak érdekeltek.
Gyöngyösön és Debrecenben rendezett vetélkedőn szép borsodi siker született, hiszen Csapkó Zoltán edelényi és Thodory Csaba miskolci versenyző országos döntőbe jutott.
Mindketten a csoportjukban a második helyen végeztek, ami továbbjutó helyet jelentett számukra.
Gratulálunk a teljesítményükhöz, sok sikert kívánunk az országos döntőben.
A Magyar Olimpiai Akadémia ősszel indította el az „Irány London” olimpiai történeti szellemi vetélkedőt.
Az első forduló feladata egy több héten keresztül megjelenő totó megfejtéseinek beküldése volt.
A legtöbb pontot összegyűjtők a hét végén területi selejtezőkön vesznek részt.
2012. február 13-án az Ötpróba London megyei pontállása az iskolák versenyében a következő:
Gyalogtúra - Ötpróba London
2012. február 19. vasárnap
Miskolc-Berekalja, Móra Ferenc Általános Iskola

Az „EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012” elnevezésű szabadidősport rendezvénysorozat idei hivatalos miskolci szezonját a közelmúltban megrendezett gyalogtúrával fejezték be.
A rendező Kis-Galya KSE tagjai ezúttal Miskolcra, a Móra Ferenc Általános Iskolában kialakított versenyközpontban várták a „pontvadászokat”, akik közül nem kevesebben, mint 550-en éltek is a lehetőséggel. A 8, 15 és 30 km-es távokon közel egyformán osztoztak a résztvevők. Az 1, 2 és 4 pontokat a célba érkezés után regisztráló ötpróbások közül ezúttal is sokan vették át az egyedi ajándékokat, a kulcstartót, a baseball-sapkát, a hátizsákot, sőt öten már hazavihették a legértékesebbet, a polár-felsőt is.
A nagypróbán indulók között kisorsoltak egy 2 személyes vacsorameghívást a bükkszentkereszti Borostyán-étterem jóvoltából, melyet Dzúró Zoltán és Tóth Gábor nyert meg.
Az „EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012” elnevezésű szabadidősport rendezvénysorozat idei miskolci szezonja november 13-án, vasárnap gyalogtúrával fejeződik be.
XI. Barátság Maraton
2011. november 6., vasárnap, 10.30 óra
Miskolc-Egyetemváros
Ötpróbás pontokért is
A XI. Barátság Maraton pontgyűjtő helyszíne az „EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012” elnevezésű országos szabadidősport rendezvénysorozatnak. Az 5,2 km-es távot, valamint a félmaratoni váltót teljesítők 1, a 10,4 km-t futók 2, míg az egyéni félmaratonisták és a maratonisták 4 pontot igazoltathatnak le a helyszínen, a Kisgalya KSE tagjainál.
Az „EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012” elnevezésű szabadidősport rendezvénysorozat október 16-án, Miskolcon terepfutással folytatódott.
A rendező Kis-Galya KSE tagjai ezúttal Miskolcra, a Majális-parki Királyasztalon kialakítandó versenyközpontba várták a „pontvadászokat”, akik közül mintegy négyszázan fogadták el a meghívást.
Az „Irány London 2012” – olimpiatörténeti szellemi vetélkedő 2. fordulója után az élmezőnybe 2 borsodi versenyző található, akik az eddig megszerezhető 20 pontot elérték. Gratulálunk nekik:
- Ambriskó Tamás Forró
- Csapkó Zoltán Edelény
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia a Londoni Olimpiához kapcsolódóan meghirdette olimpiatörténeti szellemi vetélkedő sorozatát.
Ötpróba London 2012
F u t á s, G y a l o g l á s
2011. október 16. Miskolc, Királyasztal
Érkezz kerékpárral, hogy minél zöldebb legyen az Ötpróba!
Az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 rendezvénysorozat egy újszerű kezdeményezése a Gyere Te is biciklivel! program, ahol a Lomi.hu Kft. által felajánlott biciklik ingyenes kölcsönzésre és felújított, használt kerékpárok sorsoláson való megnyerésére lesz lehetőség.
"IRÁNY LONDON 2012"
Országos olimpiatörténeti szellemi vetélkedő
Versenykiírás
A Magyar Olimpiai Bizottság - a Magyar Olimpiai Akadémiával, az ADIDAS Budapest Kft-vel és a Pegazus Sport Tours Kft-vel együttműködve - országos olimpiatörténeti szellemi vetélkedőt hirdet meg.
Az Ötpróba London őszi rendezvényei:
Szeptember 25. Ötpróba kerékpártúra Szirmabesenyő
Október 16. Ötpróba futás, gyalogtúra Miskolc
November 13. Ötpróba gyalogtúra Miskolc
Szeretnénk az Ötpróbás kártyával kapcsolatban felhívni a figyelmet, hogy akinek nincs regisztrálva a kártyája és a születési dátuma, nem fog tudni ajándékot átvenni!
Megérkeztek az ajándékok, a próbákon mindenki átveheti ill. megtekintheti.
Jó felkészülést kívánunk:
Kis-Galya KSE