Az egyre szűkülő források erősen korlátozták lehetőségeinket, ami a versenyrendezésben is látványosan megmutatkozott. Az elmúlt fél évtizedben minden évben rendeztünk országos bajnokságot vagy I. osztályú ranglistaversenyt, de ebben az évben már nem is tudtunk pályázni jelentős viadalra. A hagyományos rendezvényeinket természetesen megtartottuk, az utánpótlás korosztályú és felnőtt kategóriákban a megyei bajnokságokat lebonyolítottuk.
Nagy sikere volt a Tanoda által szponzorált 3 korosztályban rendezett szenior versenynek. Mivel Miskolcon sajnos nincs tornatermünk, így több rangos versenyünket a környező városokban tartottuk, így a felnőtt egyéni megyei bajnokságnak Tiszaújváros, míg a már hagyományossá váló régiós II. osztályú ranglistaversenyünknek Szerencs adott otthont.
A nemzeti csapatbajnokságban a Borsod Volán remekelt, az NB I keleti csoportjának bajnokaként az Extraliga kapujába ért. A másik első ligás csapatunk a Diósgyőr viszont több éves
vitézkedés után búcsúzott az első osztálytól.
A Borsod Volán sikeréből oroszlánrészt vállaló két játékos – Kővári Balázs és Doros Szilárd – a csapatbajnokságban mutatott 80 % feletti teljesítményének köszönhetően I. osztályú minősítést szereztek!
Válogatott sportolók:
Heiszmann Henrik (Tiszaújvárosi SC) – újonc válogatott
Az év sportolója
Doros Szilárd (Borsod Volán)
Az első asztalitenisz edzésre édesapám vitt le 1984-ben. Hat éves voltam, a népkerti Vigadó csarnokában hamar megszerettem a játékot. Így lettem 1986-ban a Borsodi Építők Volán SC igazolt sportolója. A klub 1989-ben megszűnt, szerepét a Hejőcsabai Cement SC vette át. 1993-ban serdülő válogatott lettem. Részt vettem a Szlovéniában megrendezett Európa-bajnokságon. 1996-ban a csehországi Eb-n már az ifjúsági válogatott mezében léptem asztalhoz. 1997-ben egy szezont az osztrák Union Klaus csapatánál töltöttem, majd 1998-tól két éven át a tatabányai Spar SE együttesét erősítettem. Ezután külföldön kerestem munkát, és egy időre hátat fordítottam a pingpongnak. 2002-ben a Borsod Volán színeiben tértem vissza, öt szezon után azonban újabb külföldi munkalehetőség kínálkozott. Dublinból 2009-ben jöttem haza. A Borsod Volán együttese ismét számított rám, én pedig mindezt azzal háláltam meg, hogy húzó játékosként a 2010-es szezonban a bajnoki cím megnyeréséig vezettem a csapatot!
2010-ben első helyezést értem el az I. Volán kupán, a MEAFC kupán, valamint, decemberben, Borsod-Abaúj-Zemplén megye bajnoka lettem egyéniben és párosban egyaránt. Az NB I-es csapatbajnokságban 2010-ben a 3. legeredményesebb játékos voltam, a 80% feletti győztes egyéni mérkőzéseimnek köszönhetően pedig országos I. osztályú minősítést szereztem. Eredményeimhez nagyban hozzá járultak kiváló edzőim: Kriston Béla, Czirják Éva, Hrabovszki László, jelenlegi edzőm, Fukker Bertalan, és aki mindig hitt bennem, édesapám, Doros László. Köszönet nekik!