A Megyei Birkózó Szövetség ebben az évben is több rangos eseményt hozott megyénkbe. 2010. május 8-án került megrendezésre az Egyetemi Körcsarnokban a Kötöttfogású felnőtt egyéni magyar bajnokság. Ez a magyar birkózás legnagyobb hazai versenye, ahol 110 versenyző indult el a büszke bajnoki címekért. A megmérettetés egyben egy-két súlycsoportban válogató is volt világversenyekre. A rendezésért a Megyei Birkózó Szövetség dicséretben részesült a Magyar Birkózó Szövetségtől.
2010. május 29-én a Junior férfi és női rangsorversenynek adott otthont Kazincbarcika, ahol 124 indulóval zajlottak a küzdelmek. Ez a résztvevők válogató versenye volt a világeseményekre, mely borsodi sikerekkel zárult.
Október 2-án immár hagyományosan bonyolítottuk le a Rákóczi kupát, ahol idén a serdülők mérhették össze tudásukat egymással egy rangsorverseny formájában. A 147 résztvevő a Miskolci Egyetemi Körcsarnokban küzdött meg a helyezésekért. A verseny elérte célját, hiszen az immáron 20 éve összekovácsoló Rákóczi kupa a környező országok sportbarátságát is nagyban elősegítette.
2010. november 6-én a Bon-bon kupa nemzetközi gyermek birkózó versenyen szurkolhattak az érdeklődők Szerencsen. Itt kiemelkedő hangulatban 3 ország részvételével születtek borsodi sikerek.
Szövetségünk idén is elkönyvelhetett nemzetközi sikereket. A legkiemelkedőbb talán Juhász Bence (DBC) kadet Európa-bajnoki 3. helyezése, mellyel kiérdemelte megyénk legeredményesebb sportolója díjat.
Válogatott sportolók:
Deák Bárdos Mihály (DBC) – felnőtt 120 kg
Juhász Bence (DBC-MISI) – ifjúsági, junior, kadett
Lagzi Kovács Bendegúz (KVSE) – junior
Kaponyás Gergő (DBC-MISI) – kadet
Daher Michel (DBC-MISI) – kadet
Nagy Cintia (DBC-MISI) – junior
Az év sportolója
Juhász Bence (DBC-MISI)