Az 5. AVAS KUPA – Csordás József Emlékverseny – Nemzetközi WKF Karate Verseny 2011. december 10-én Miskolcon a Zrínyi Ilona Gimnáziumban került lebonyolításra a Justitia Fuji-Yama SE (Pálinkás András) és a B.-A.-Z. Megyei Karate Szövetség (Vincze Angéla) rendezésében.
A versenyen 5 nemzet (Románia, Szlovákia, Ukrajna, Örményország, Magyarország), 27 egyesületének közel 300 sportolója vett részt.
A versenyen díszvendégként jelen volt Hanshi Julius Thiry, az International Hayashi-ha Shito-ryu Karate-do Federation elnöke; Daragó Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógia Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet intézményegység-vezetője; Shihan Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke; Shihan Kurdi Gábor, a Magyarországi Hayashi-ha Shito-Ryu Szövetség elnöke; valamint Juhász Ferenc, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke. Természetesen legfontosabb vendégeink ebben az évben is Csordás József családja, felesége Andrea és gyermekei Ádám és Dávid voltak.
A megnyitó ünnepség keretében Turák Péter, a verseny főbírója szabályismertetést tartott, tekintettel arra, hogy az Avas Kupa keretében Magyarországon elsőként került lebonyolításra olyan karate verseny, melyet a 2012. január 1-ével bevezetendő új WKF szabályrendszer szerint bonyolítottak le. A szervezők célja volt lehetőséget biztosítani a bíróknak, az edzőknek és a versenyzőknek az új szabályok gyakorlására, tapasztalatok szerzésére.
A megnyitó ünnepséget követően kata (formagyarkolat), majd a kumite (küzdelem) versenyszámokra és eredményhirdetésükre került sor 8 éves kortól a felnőttekig.
A versenyen résztvevő egyesületek éremtáblázat szerinti sorrendje:
1. SC Maximum (Ukrajna), 2. AC-Arashi SC (Magyarország, Budapest), 3. Senshi KC (Magyarország, Budapest), 4. Jyoshinmon (Örményország), 5. Union Kosice (Szlovákia), 6. Karate-do Nagykároly (Románia), 7. Renraku-Ryu KSE (Magyarország, Gesztely), 8. Crisul SE. Nagyvárad (Románia), 9. Hegyvidék SE (Magyarország, Budapest), 10. Pest-Budai Shotokan Karate Klub (Magyarország, Budapest), 11. Justitia Fuji-Yama SE (Magyarország, Miskolc, Tiszaújváros, Debrecen), 12. KK Sadu (Szlovákia), 13. ÁSE (Magyarország, Budapest), 14. Shotokan Karate Nagyszalonta (Románia), 15. KK Revúca (Szlovákia), 16. Gankaku-Wadofight (Magyarország, Budapest), 17. CS Shogunul (Románia), 18. Pásztói SKK (Magyarország, Pásztó), 19. CS Bushido (Románia), 20. Szerencsi Shotokan Karate Egyesület (Magyarország, Szerencs), 21. Monor SE. (Magyarország, Monor), 22. Bushido-Viadukt SE (Magyarország, Biatorbágy), 23. Sporting Budo (Magyarország, Budapest), 24. Sento Karate (Szlovákia), 25. Kazincbarcikai Városi SE (Magyarország, Kazincbarcika), 26. Váci Sochin SE (Magyarország, Vác), 27. Mabuni SE (Magyarország, Budapest).
Legeredményesebb magyar klub különdíját nyerte: AC-Arashi SC Edzők: Szinák Attila és Klima Zsuzsanna.
Legeredményesebb külföldi klub különdíját nyerte: SC Maximum – Chernivtsi Ukrajna. Edző: Pavel Shestakov.
Gratulálunk az eredményes felkészüléshez az edzőknek, a szép szereplésért a versenyzőknek.
A megyéből a rendező miskolci Justitia Fuji-Yama Sportegyesületen túl jelen volt, és sikeresen szerepelt a Renraku-Ryu KSE (Gesztely), edző: Kónya Zoltán; valamint a Szerencsi Shotokan KE (Szerencs), edző: Varga Csaba.
Köszönjük a segítséget a verseny támogatóinak: a Borsod Volán Zrt.-nek, a Qualitax Tanácsadói Iroda Bt.-nek, és a Hírös Pogácsasütő Kft.-nek.
Megyei eredmények:
8-9 éves lány utánpótlás kata: 2. Tóth Vanda (Justitia Fuji-Yama S. Miskolc).
10-11 éves lány utánpótlás kata: 2. Kónya Dorottya (Renraku-Ryu KSE Gesztely), 3. Kujbus Annabella (Justitia Fuji-Yama SE Tiszaújváros).
10-11 éves fiú haladó kata: 1. Szilágyi Gergő (Justitia Fuji-Yama SE Miskolc), 3. Oláh Mózes (Justitia Fuji-Yama SE. Tiszaújváros).
12-13 éves lány utánpótlás kata: 1. Kónya Bianka (Renraku Ryu KSE Gesztely).
12-13 éves fiú haladó kata: 1. Ozsváth Patrik (Renraku-Ryu KSE Gesztely), 3. Smidt Rajmund (Justitia Fuji-Yama SE Miskolc).
18 évtől női haladó kata: 2. Divinyi Katalin (Justitia Fuji-Yama SE Miskolc).
18 évtől férfi haladó kata: 3. Debreceni Ádám (Justitia Fuji-Yama SE Miskolc).
10-11 éves lány kumite -35 kg: 2. Kónya Dorottya (Renraku-Ryu KSE Gesztely), 3. Tóth Zsófia (Szerencsi Shotokan Karate Egyesület Szerencs), 3. Tóth Vivien (Szerencsi Shotokan Karate Egyesület Szerencs).
12-13 éves lány kumite +50 kg: 3. Monyok Helga (Szerencsi Shotokan Karate Egyesület Szerencs), 3. Kobolák Anna (Szerencsi Shotokan Karate Egyesület Szerencs).
12-13 éves fiú kumite -40 kg: 3. Gönczy Ákos (Renraku-Ryu KSE Gesztely).
12-13 éves fiú kumite +50 kg: 2. Árvai Bálint (Szerencsi Shotokan Karate Egyesület Szerencs).
14-15 éves lány kumite +55 kg: 3. Csurkó Dorottya (Renraku-Ryu KSE Gesztely).
14-15 éves fiú kumite -70 kg: 3. Harsányi Mihály (Szerencsi Shotokan Karate Egyesület Szerencs).
16-17 éves lány kumite – 50 kg: 2. Kónya Fanni (Renraku-Ryu KSE Gesztely).
16-17 éves fiú kumite -60 kg: 3. Orosz Gergő (Renraku-Ryu KSE Gesztely).
18 évtől női kumite +60 kg: 3. Zsíros Anna (Renraku-Ryu KSE Gesztely).
18 évtől férfi kumite +75 kg: 2. Juhász Zoltán (Szerencsi Shotokan Karate Egyesület Szerencs).
További eredmények, képek, információk a verseny honlapján találhatók:
https://sites.google.com/site/karateprogramokhu/december/avas-kupa-2011-december-10/hirek-news
https://sites.google.com/site/karateprogramokhu/december/avas-kupa-2011-december-10/kepek