Karate Szövetség 2010. évi tevékenysége

A Megyei Karate Szövetség immár hagyományosan rendezte meg december 4-én negyedik alkalommal elhunyt elnökünk tiszteletére a Csordás József emlékversenyt. Ez a megmérettetés az általa korábban életre hívott Avas Kupa néven került lebonyolításra. A versenyt megtisztelte jelenlétével dr. Mészáros János Shihan a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, Kurdi Gábor Shihan a magyarországi Hayashi-ha Shito-ryu stílus vezetője, Sensei Kathy Jones kata világbajnok, Daragó Lászlóné a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Testnevelési és Sportintézet igazgatója, Büchler Zsolt a Magyar Válogatott szövetségi kapitánya és Horváth Éva kata világbajnoki 7. helyezett.

Természetesen a meghívást elfogadta Csordás József Sensei családja is, így jelen volt felesége, Csordásné Bártfai Andrea és gyermekei Ádám és Dávid, akiknek a szervezők egy kis ajándékkal kedveskedtek. A Shihan Mészáros János a verseny szervezéséért kitüntetésben részesítette Vincze Angéla Sensei-t, a Megyei Szövetség elnökét és Pálinkás András Sensei-t a Justitia Fuji-Yama SE elnökét. Az emlékversenyen 4 ország (Románia, Szlovákia, Örményország, Magyarország) összesen 25 klubja vett részt, melyből 13 hazai és 12 külföldi egyesület volt. A 4 tatamin a 6 évesektől a felnőtt korosztályig versengett a több mint 250  karatéka. A formagyakorlatokat és küzdelmeket Miskolcon a Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnokában mindenki ingyenesen tekinthette meg. Megyénket a Justitia Fuji-Yama SE miskolci és tiszaújvárosi csoportjai, valamint a Renraku-Ryu Karate SE tiszalúci és gesztelyi karatékái képviselték, akik számos szép eredményt értek el a rangos megmérettetésen. A Justitia 4 arany, 7 ezüst és 11 bronz, míg a Renraku 2 arany, 5 ezüst és 3 bronzérmet gyűjtött. 
Természetesen megyénk karatékái nem csak a külföldi klubokat fogadták, hanem maguk is részt vettek különböző külföldi megmérettetéseken, így jártak Nagyszalontán, Nagyváradon, Kassán. A Magyarországon megrendezésre került nemzetközi bajnokságokon szép sikereket értek el a Justitia Fuji-Yama SE mellett, a Renraku-ryu SE és a KVSE karatékái is. Az országos minősítő versenyeken is dobogóra állhattak megyénk sportolói. A legügyesebbek a WKF Karate magyar bajnokságon és a WKF Karate Diákolimpia országos döntőjén szerepeltek sikeresen.


 
Az Év Sportolója
Kónya Levente (Renraku-ryu Karate SE)

1992-ben születtem Miskolcon. Édesapámnak, Kónya Zoltánnak köszönhetően - aki a mai napig is az edzőm - ismerkedtem meg a karatéval, azon belül a Shito-ryu-val. Nem túlzás azt mondani, hogy én beleszülettem a karatéba. Már születésem után nem sokkal látogattam édesapám edzéseit, természetesen, ekkor még csak édesanyám karjaiból szemléltem a karatékákat. 1998. szeptemberében kezdődött el életem egyik legfontosabb szakasza, amikor először vettem részt a Gesztelyben zajló edzéseken. Már az első pillanattól éreztem, hogy ez a sport meghatározó szerepet fog betölteni a mindennapjaimban. Természetesen, mint minden apa, az enyém is azt szerette volna, ha nemcsak hobbi szinten űzném ezt a sportot, hanem életformámmá válna, megmérettetném magam megyei, országos, majd később nemzetközi és világversenyeken is. Ilyen célokat kitűzve maga elé, kezdte el felkészítésemet, amely az edzőtermen kívül otthon is folytatódott. Sokszor minden erőmre és kitartásomra szükségem volt ahhoz, hogy a gesztelyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tanulójaként és a sportegyesület versenyzőjeként is eredményeket tudjak felmutatni. A sok lemondással járó fáradtságos munkának meglett az eredménye, életem első versenyén 7 évesen, egy diákolimpián, bronzérmet szereztem. Ez mindenképpen ösztönzőleg hatott rám és bebizonyította, hogy érdemes tovább folytatnom a kemény munkát. Ezután egyre több sikert értem el. Idén tavasszal lesz 10. éve, hogy Tiszalúcon folynak az edzések, a Renraku-ryu Karate Sportegyesület keretein belül. Ekkor már két húgom is elkezdte az edzéseket, azóta Fanni és Bianka is sikeres versenyzőkké váltak, több más klubtársammal együtt. Remek közösség kovácsolódott össze, ahol a szülőktől, az iskolavezetéstől és az önkormányzattól is rengeteg segítséget kapunk. Büszke vagyok rá, hogy Shito-ryu karatét tanulok, de ezen belül, kimondottan Budo karatéval foglalkozunk. Ennek köszönhetően úgy érzem, hogy az országban több versenyrendszerben is eredményesen tudtam szerepelni. Itt megemlíteném, hogy a Shito-ryu-n belül Hayashi-ha Shito-ryu-t tanulok. Meggyőződésem, hogy kiváló mesterek segítségével sajátítható el az „Üres kéz” művészete. Köszönettel és hálával tartozom Dr. Mészáros János Shihan-nak, aki mind a karatéban, mind a magánéletben példa értékű számomra. Szeretném röviden megemlíteni azokat a versenyeredményeimet, amelyekre leginkább büszke vagyok az elmúlt 12 év távlatában. WKF szabályrendszerben katában és kumitében egyaránt többszörös országos bajnok és helyezett, WKF Karate Diákolimpián mind kata, mint kumite versenyszámban többszörös bajnok és helyezett egyaránt vagyok. Többszörös WKF kata és kumite magyar bajnoki címmel is büszkélkedhetem. Nagy kihívás volt számomra, amikor a Knock-down szabályrendszerben megrendezett Kyukushin Magyar Bajnokságon, egyedüli indulóként, aki nem Kyokushin karatét tanul, szintén Magyar Bajnok lettem és megkaptam a legtechnikásabb fiúversenyző díját is. Mindezek mellett Ippon-shobu rendszerben is becsületesen helytálltam. Milánóban nyílt Shotokan Európa Bajnokságon kata versenyszámban Európa Bajnok lettem.  Bukarestben megrendezett Ippon-shobu nyílt Világ Bajnokságon 3. helyezést értem el küzdésben. Az Aradon megrendezett nyílt Nemzetközi versenyen katában 1. helyezett lettem, míg Brassóban szintén nyílt Shotokan Nemzetközi versenyen katában és kumitében egyaránt 2. helyezést értem el. Ennek függvényében úgy érzem, hogy a karate mind a sportban, mind a magánéletben rengeteg sikert, kitartást és bátorítást adott, a továbbiakban életem nélkülözhetetlen részét képezi. Szeretnék edzői képesítést szerezni és mindazt, amit kiváló mestereim segítségével elértem tovább adni és a Shito-ryu karatét népszerűsíteni. Végezetül, csak egy gondolatot fűznék hozzá az eddig leírtakhoz. A több éves versenyzés és tapasztalat azt mutatta meg számomra, hogy minden tiszta küzdelemre törekvő, eredményekért keményen megdolgozó versenyző, tiszteletet és megbecsülést érdemel stílustól függetlenül. Számomra nincs jó és rossz stílus, csak jó karate!

 

Keresés

Partnerek