Szeptemberben, beindult a munka a SUSI falain belül. Az egyesület 6 csapattal, immáron 7 (!) korcsoporttal, 79 tanulóval kezdte meg a felkészülést. Az 1999-2005-ban született gyerekek jelentkezhettek a toborzókra, válogatókra. Az első foglalkozásokon: 44 diák a labdarúgást és 16 tanuló a szivacskézilabdát, 19 sportoló pedig a kézilabdát választotta, a vezetők, edzők legnagyobb örömére. Az első gyakorlásokat a lelkes nagyszülők, szülők, testvérek nagy érdeklődéssel nézték végig és egy-egy szép megoldást tapssal, jutalmaztak. Mint Belicza János – elnök – elmondta, nagyon boldogok vagyunk, hogy ennyi sportolni vágyó gyermek jelent meg ismét az edzéseken.
Az egészségre nevelésen túl, célul tűzték ki a vezetők, hogy egy hónapban egyszer egy-egy versenyre eljussanak a sportolók, hiszen a versenyeztetésre is nagy hangsúlyt kell fektetni. Az első szülői értekezletekre sem kell sokat várni, hiszen október elején teljes körű tájékoztatást kapnak a szülők. Minden sportoló, ekkor fogja megkapni a SUSI-s edzőmezeket, a Cib Bank jóvoltából.
Tervek szerint az első hazai esemény, 2011. október 30-án lesz, ahol az INTERLIGÁBAN szereplő 2002-2003-as labdarúgó csapat fog bemutatkozni. Novemberben pedig elkezdődnek az Országos ADIDAS-ERIMA fordulók a szivacsosoknál és a kéziseknél is. Öröm, hogy a SUSI-ból „kiöregedett” 2000-es focisták sikeresen beilleszkedtek az STC U-13-as csapatába. Ezen kívül a vezetők a biztos anyagi háttér megteremtése érdekében, sok pályázatot nyújtottak be egy hónap alatt: 1. Sporttörvény (TAO) – kézilabda pályázata; 2. Sporttörvény – labdarúgás pályázata (TAO); 3. Erima bajnokság működési pályázata; 4. Magyar Kézilabda Szövetség Sportszerpályázata; 5. Magyar Labdarúgó Szövetség sporttábor pályázata; 6. Vidékfejleszési Minisztérium „Kis rendezvény” pályázata; 7. Vidékfejleszési Minisztérium „Nagy rendezvény” pályázata. Ettől függetlenül az egyesület főtámogatója, továbbra is Sárospatak Város Önkormányzata. A SUSI életéről további információt a +36/70/450-42-60-as telefonszámon lehet kérni. Az edzők szeretettel látnak minden sportolni vágyó gyermeket. www.susi.mlap.hu
Edzésidőpontok:
LABDARÚGÁS:
2001-2002-ben születettek: hétfő (műfű) és szerda (műfű) 1615
EDZŐ: Vachter Tamás, edző.
2003-2004-ben születettek: hétfő (sportpálya) és szerda (sportpálya) 1615
EDZŐ: Punyi Gyula, edző, tanár.
2005-2006-ban születettek: csütörtök és péntek 1600
EDZŐ: Belicza János, edző, tanár.
KÉZILABDA, SZIVACSKÉZILABDA:
1999-ben született lányok: kedd (Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk. tornacsarnoka) és szombat (ÁVG)
EDZŐ: Hardon Csaba, edző
2002-ben született fiúk: kedd és szombat 10 óra
2000-ben született lányok: kedd (Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk. tornacsarnoka) és szombat (ÁVG)
EDZŐ: Hardon Csaba, edző
2003-2004-ben született fiúk: kedd és szombat 10 óra