Lassan elkezdődik az Országos Erima bajnokság is, a kézilabdásoknál… 2012. február 5-én az 1999-es lányok mutathatták meg tudásukat Miskolcon, a megyei döntő első fordulójában. A HARDON tanítványok remekül játszottak, így végül második helyen várják a folytatást. A megyéből két csapat jut be a Kulcsár Anita Régió Döntőjébe, így tehát nagy esély van rá, hogy ismét legyen regionális döntőben szereplő csapata a SUSI-nak. GRATULÁLUNK!
EREDMÉNYEK:
SUSI - KAZINCBARCIKAI KSE 17 : 4
MISKOLCI SPORTISKOLA – SUSI 8 : 16
SUSI - ÓZD LÓCI DSE: 10 : 18
A csapat tagjai: Bajzát Emese, Csordás Dóra, Hardon Réka, Hauser Petra, Horváth Inez, Krenyitzki Sarolta, Perényi Julia, Rák Petra, Szabó Eszter, Zombori Gréta – játékosok; Hardon Csaba – edző.
A Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola U10-es labdarúgó csapata tovább folytatta a küzdelmeket az INTERLIGA téli fordulóiban. A Sárospatakiak a kezdeti lépések után, remek teljesítményt nyújtottak Nagykárolyban, ahol – az előkelő mezőnyben – harmadik helyet értek el. Vachter Tamás, a csapat edzője elmondta: „Elsősorban nem az eredmény számít a gyerekeknél, hanem a technikai tudás csiszolása, akarati tényezők fejlesztése. Ehhez, remek alkalom az INTERLIGA. Tornáról tornára fejlődtek a sportolók, így a romániai kiránduláson már jól is játszottak a SUSI-sok.” GRATULÁLUNK!
EREDMÉNYEK:
Cigánd - SUSI 1-0
Máramarossziget – SUSI 0-1
Szatmárnémeti - SUSI 1-1
Nagykároly - SUSI 0-1
Görög focisuli - SUSI 2-2
A csapat tagjai: Keksz Bence, Vachter Fanni, Baba János, Tagai András, Batta Gergő, Gócs Bálint, Mózes Tamás, Hunyadi Bence, Ardó Alex, Halász Dániel, Szőke Márkó – játékosok; Vachter Tamás – edző.
Hír még a SUSI életéből, hogy az egyesület 2000-es leány kézilabdásai 2012. február 26-án játszanak Ózdon, az Országos Erima bajnokság megyei döntőjében. Ugyan ezen a napon az U9 (2003-2004) – es focisták Miskolcra látogatnak, a DVTK meghívásának tesznek eleget, hiszen egy nemzetközi labdarúgó tornát szerveznek a diósgyőriek. A gyerekeknek várhatóan nagy élmény lesz a kupa, hiszen remek csapatok várhatóak, ráadásul az esemény a Generalli Arénában kerül megrendezésre. 2012. február 25-én ismét interliga fordulót játszhatnak a 2002-es labdarúgók, hiszen MÁRAMAROSSZIGETRE utaznak. www.susi.mlap.hu